Magyarok a Tides of Conquest Open Bétán

avagy az AH klán története.

Életfa-Lifetree blogja

Ha a szerver történetére vagy kíváncsi, akkor angol nyelvre kell váltanod, annak leírása ott szerepel!

A szerverre egyedül, magányosan csatlakoztam, ám gyorsan kaptam egy meghívást az A.H. klán vezetőitől. Akik hárman voltak, mind magyarok, és első feladatként kapásból rám hárult a klán harmadik szárnyának a megalapítása. A kláncsalád tagjai azonban a nemzetközi mezőnyből kerültek ki, viszont volt egy hasonló társulás, a V kláncsalád, melyet szintén magyarok irányítottak, szintén három szárnya lett már a szerver elején, és szintén nemzetközi tagságokkal bírt. Utóbb kiderült, hogy szinte minden szövetségben voltak magyar játékosok, ám őket áthívni már általában nem sikerült, legfeljebb akkor, mikor a klánjuk beolvadt közénk, de rendszerint ilyenkor inkább töröltek.

Az első falualapításokkal megindult a hajsza a régiókért. A kláncsaládunk három tagja ehhez három külön úton indult el: az A.H, a kláncsalád legerősebb tagjaiból álló klán a szülő régióját, Bastarneát próbálta megszerezni. Az A.H.a nyugatra, észak-nyugatra néhány régiót, az A.H.b pedig tőlük délre, de legalább fél tucat, frissen megnyíló régióra mozdult rá, Sarmatiától Theodosiáig, Caesareatol a Nílus völgyéig. Eközben a V Nyugat-Európában, valamint a Hispán-félszigeten terjeszkedett. Egy hónappal a start után, az AH kláncsalád tagjainak mindegyike vesztett, de legalábbis még nem nyert legalább egy régióban, ami miatt a B klán tudta a legtöbb győzelmi pontot gyűjteni, hiába, hogy ez bukta a legtöbb régiót, és a kláncsalád amúgy legerősebb tagja volt az, amely végzetesen meggyengült a főklán címért, de egymás mellett vívott harcban. Közben a V klánnak sikerült bejutnia a Top5 VP-holder listára – igaz, alig egy hétig maradt csak rajta. A V vezetősége ezzel ki is fáradt, a kláncsaládot elviekben feloszlatták, nekünk “elővásárlási jogot” adva a tagságukra. Sok tag azonban nem jött át, és a V2 klán még két hónappal később is a szerveren volt.

De nem csak a V kláncsalád sorsa fordult meg, hanem az AH klánoké is. Az A.H. végre megszerezte Bastarneát, az A is a saját régióit, a B pedig harcban győzte meg a DNT-t Byzantinum átengedéséről. Aztán jött a feketeleves, és a HIT elvitte Caesariát, Cimbrit.

A három klánból, a folyamatos tagfelvétel ellenére, előbb kettő, majd egy klánba lettek összevonva a tagok. Ekkorra már eltelt a szerver fele, 4 szövetség 12 klánja maradt talpon. Szövetségünk, a G-Bal-hoz hasonlóan, minden más szövetséggel folyamatos harcban állt, ám az is egyértelművé vált ekkorra: a játék győztese vagy a HIT lesz, vagy a HEROES, bár egyedül pont ők nem foglalkoztak egymással, a könnyebb prédának számító két kisebb szövetségtől próbáltak régiókat leszedni. Persze, csak idő kérdése volt, hogy a két legnagyobb mégis egymásnak essen, s mikor ez megtörtént, két héttel később a HEROES eltűnt a szerverről, és onnantól a HIT már csak elveszthette a szervert, de a győzelmet senki nem vehette el tőlük. De ennek örömére, a HIT elvette tőlünk Memphist.

És eljött az utolsó hónap. Egyedül a második hely volt kérdéses, hogy az ITALY meg tudja-e őrizni, vagy az NBD elveszi tőlük, mindenki más helye immár rögzített, csak tartaniuk kell magukat. Ami azonban nem jelentette azt, hogy akkor kitört a béke. Mi, az ötödik helyről indulva úgy döntöttünk, sokadszorra is megpróbáljuk megszerezni Theodosiát a G-BAL-tól, valamint visszaszerezni a Memphist a HIT-től. Közben a G-BAL is szemet vetett az általunk uralt Macromannira.
Theodosiával sajnos csak addig jutottunk, hogy sikerült bizonytalanná tennünk a G-BAL uralmát, ám megszereznünk nem. Ők viszont sikerrel vették át tőlünk Macromannit. Azonban egy sikeres védés utáni ellentámadással visszaszereztük azt. Memphist sem sikerült megszereznünk néhány új falu lerakásával- legalábbis nem elsőre-, de nem adtuk fel és csak begyűjtöttük; ezúttal szövetséges falufoglalással megtámogatva. Amire válaszul a HIT is foglalt tőlünk, és egy tag átlépett egy szövetséges klánba, magával víve innen tőlünk falvakat, így a HIT begyűjtötte a régiót. Még több falut alapítottunk, és újra a miénk lett. Válaszul a HIT ezúttal katázásokba kezdett; valamint ők is dobáltak le, és arannyal húztak fel falvakat. A régió megint az övék. De mielőtt termelni kezdhetett volna nekik a régió győzelmi pontokat, megfogtuk az újabb romboló hullámokat, és a lassabban épülő falvaink tovább tudtak épülni. A régió utolsó alkalommal is gazdát cserélt, a szerver utolsó napján.

 

 

+1
3
+1
0
+1
2